Nem tudom ki hogy van vele, de én, személy szerint szeretek nevetni. Ok-okozati összefüggés: szeretem a vígjátékokat. Míg a saját generációm és korosztályom hatalmasakat nevet az Amerikai Pite, a Csupasz Pisztoly minden részén és még sorolhatnám 2054. január 1-ig, nem sok ember emlékszik egy vígjátékra mondjuk a 80-as évekből. De ahhoz már nagyon expertnek kell (KÉNE!) lenni, hogy elmondhassuk: igen, mi láttuk az ősöket is. Fekete-fehér vígjáték. Furán hangzik, nem? Láttál már olyat, kedves olvasó?
Nem-nem, a Tüskevár az nem ér… Van egy film, amelyet én úgy hívok: A vígjátékok őse. Eléggé nagy „A” betűvel (49-es betűméret). Ez nem más mint a Botrány az operában (A Night at the Opera) című vígjáték 1935-ből (A dátumot nem írtam el!), amely a "Botrány az..." sorozat talán legfényesebben csillogó tagja . Semmi szín, mono hang, viszont tömör élvezet. Néhány szó magáról a sztoriról: segítek, nem dugós-vicces-partraszállós. Csak a vicces stimmel. Egy apró szerelmi vonal húzódik végig a filmen, amely középpontjában egy fiatal operaénekes, egy operaénekes hölgy és az őket körülvevő emberkék állnak. A hölgyet leszerződtetik Amerikába, ám a szintén rendkívül tehetséges pár (mivel nem dekoratív hölgy) nehezen jut híres szerep közelébe; Amerika közelébe mégannyira se. Viszont: egy hajóút amely az elválást jelentené mégsem lesz az , egy bőröndbe rejtőzve a hajóra feljut társaival és a tengerentúlva eljutván azon vannak, hogy a szépséges hölgy közelében maradjanak és főleg: a „helyette” felvett tenort később távol tartsák a hírnevet jelentő előadástól. Apropó. Utazótársak. Ők a Marx-fivérek. 3 testvér, akik a 30-as évektől megnevettették Amerika és a világ közönségét. 3 ember, akik fenomenális humorukkal kitűntek korukból és alapozták meg a mai vígjátékok rögös és mégis oly szilárd alapjait. Ők név szerint (megérdemlik hogy nevén nevezzem őket) Groucho, Chico és Harpo Marx. Ebben a filmben a legviccesebb figurát – véleményem szerint - Harpo Marx alakítja, aki néma. Egy szót se szól, tettei mégis mozdulatról mozdulatra késztetik az embert arra, hogy egy jóízűt nevessen. De természetesen a másik két úriember alakítása sem törpül el (hozzáteszem: semmiféleképpen) az ő alakítása mellett, ahogy ez a film során egyik főszereplőről sem mondható el. Mindenki hozza az egyediséget, a humort, vagy éppen a komolyságot, amely a történet szerelemi, érzelmi vonalát illeti. A film végkifejletéről és fő jelenetéről pedig csak annyit: a hasamat fogtam…még sokadszorra is.
A mozit megszakítják, bár inkább áthidalják zenei, operai jelenetek, amelyek kifejezetten nem unalmasak! Még azok számára sem, akik egyébként nem kedvelik vagy egyszerűen nem jártasak eme zenei műfajban. Ami rendkívül pozitív, hiszen nem késztet minket arra, hogy belepörgessünk a DVD-be (sajnos már csak így tehetjük magunkévá), vagy kimenjünk rágyújtani mert éppen valaki kornyikál. A küzdés motívuma kíséri végig történetünket, amely elég pozitívan zárul. A poént nem lövöm le: bár esélyem se lenne rá, ennyi poént nem lehet lelőni.
Összegezve: és ezt már idézném az imdb.com-ról, mellyel maximálisan egyetértek:
„The best Marx Brothers film, the best comedy, the best everything”
„Don't miss it! The funniest picture ever made!”
Úgy érzem elmondtam (jobban mondva leírtam) mindent. Ezt egyszerűen látni kell. Szerintem nem fogtok csalódni, ha valahonnan megkaparintjátok DVD-n. Vadászatra fel!
Utolsó kommentek