Megkaptam a dorgálást, hogy mostmár illene jómagam részéről is nyomot hagyni jelentéktelen világunk eme jelentékeny blogján, így erőt merítve és egyben legyőzve a billentyűverés ellen érzett örökös ellenállásomat, íme megjelentem.
    Rengeteg hülyeséget kapok emailen amik közül felelősségelhárítás gyanánt nyugodt szívvel szemezgethetnék, hülye linkeket, idióta videókat, nyomi vicceket és munkaidőölő primitív flashes játékokat (egyébként nem tagadom, nem egyre rá lehet kattanni), ám gondoltam első posztom legyen tán valami hasznos. Előrebocsátom, hogy tőlem leginkább filmes vagy muzsikás ajánlókat fogtok látni/hallani, mint pl. a jelenlegi is. Tulajdonképpen két filmre szeretnék specifikusan kitérni, mintegy jeles képviselőire a mai ázsiai filmgyártásnak.
Nem kívánok szakértőnek tűnni a témában, csak egy csipetnyit kóstóltam én is, egyszerűen csak a tapasztalataimat tolmácsolnám.

    Valószínüleg többeteknek rémlik A Tégla c. amerikai film (melyért Martin Scorsese idén megkapta hőn áhított Oscar-díját), viszont nyilván kevesebben vannak akiknek a Szigorúan piszkos ügyek is hasonlóképpen ismerősnek tűnne. Az amerikai változat ugyanis ebből a kínai filmből készült, egy az egyben átültetve a forgatókönyvet, Nicholson szerepe súlyának emelésével fűszerezve (ez állítólag az ő kérése volt, kevesellte a szerepét az eredeti történetben). A sztori kézenfekvően egyszerű és mégis bonyolult: egy rendőrakadémia diákjai közé a maffia beküldi egyik ígéretes fiatal tanoncát. Ezzel egyidőben ugyanezen akadémián egy másik tanulót kicsapnak, miközben ez csak egy álcának bizonyul, s azt a feladatot kapja, hogy épüljön be a maffia felső vezetésének krémjébe. A történet tíz év múlva folytatódik, amikoris főszereplőink a feladatot sikeresen teljesítették, azonban főnökeik gyanút fognak, téglát sejtenek a szervezetben. Mindketten azt a feladatot kapják, hogy derítsék ki, ki a beépített ember. Izgalmak, feszültség, eredeti történet és hiteles alakítások jellemzik a filmet.

    Sokan idegenkednek a kínai, dél-kóreai, japán filmektől, holott technikában, fényképezésben, elvetemültségben (értsd ezalatt az elméjük tökéletes elborulását), elég magas szinten állnak az ázsiaiak. Ha már az elborultságról beszélek, át is térnék mai másik kiszemeltemre, az Oldboy c. dél-kóreai remekműre. Remekmű a saját nemében. Underground elmebeteg, teljesen más dimenzióba repítő történet, csak nézed, és ottvagy a történetben. Azt hiszed csak szemléled, de benne vagy nyakig, kapkodod a fejed, a zene viszi a fülednél fogva, benyúl az agyadba és kampóként vonszol végig a két órán, amikoris a végén kapsz egy hatalmas pofont, amire utólag persze ráfogod majd, hogy előre sejtetted... persze... A történet alapja: a főszereplő férfit egy este ismeretlenek elrabolják, majd egy szobában 15 évig fogvatartják. A 15 év leteltével se szó se beszéd szabadon engedik. A fogvatartott bosszúért kiált, és nekiindul felkutatni azokat akiknek ezt a 15 éve köszönhette...

    Tanulmányt lehetne írni az ázsiai filmgyártás remekműveinek számunkra elsüllyedt egyedeiről, melyek soha nem lettek bemutatva Európában, vagy Amerikában, s melyek valószínüleg soha nem is lesznek. Pár szerencsés beleesik az amerikai filmgyártás amerikanizáló darálójába, és ilyenek születnek, mint a Tégla, A kör (Ringu), stb. Ami nem feltétlenül rossz, de sok esetben érdemesebb lehet először az eredeti művet megtekinteni. Most sokan azt hozhatják fel, hogy a kínai filmeket azért nem szeretik, mert az összes szereplő ugyanúgy néz ki, nem lehet tudni már ki kicsoda, hasonlóképpen azokkal a filmekkel, melyekben csak afroamerikai színészek szerepelnek. Elmondom, ők meg azt nem értik, hogy mi hogy tudjuk megkülönböztetni magunkat. Másrészről meg ez egy nagy hülyeség.

    Tessék csak megnézni ezeket a filmeket. Meg a többit is. Pont.

Szigorúan piszkos ügyek
    port.hu
    imdb
    rottentomatoes

Oldboy
    port.hu
    imdb
    rottentomatoes