Olyan rég volt már fotós POSZt. Íme egy újabb gyöngyszem-gyűjtemény, amire az előbb akadtam rá. Kattints, dőlj hátra, élvezd...  KATT!

Valójában már több blogon is láttam ezt a kedves kis, hasfogósan röhögős kis szösszenetet. De arra gondoltam, hogy hátha van olyan kedves olvasó, aki nem olvassa azokat, így most iderakom én is! SZÁJLENSZ!!!

Nna ez beszarás. Mondjuk a végén én azt hittem, hogy középen pont becsusszan...
(ez ugye hörcsög? mer vakondnak túl hörcsög, viszont a hörcsög mióta túr földben? Vagy túr...? pff..)

(Kell hozzá divx lejátszó, viszont cserébe fasza minőséget kapsz, nem fos jutyub pixeleket. Duplakattra fullscreen)
 

Ami már nem ide tartozik:
Az írópáros másik alkotása a Halló, halló! című sorozat szintén odavág, beszerzése a Csengetett, Mylord?-hoz hasonlóan: kötelező!

Úgy néz ki igen... sőt.
Elkezdtem hát keresgélni vajon miféle könyv is lehet ez. Számomra szimpatikus, hajtott a kíváncsiság. Sajnos minden egyes Google-gépezet által kidobott oldalon ugyanazt a dumát találtam meg, amely valószínűleg a könyv borítójáról származik.

"Hugh Laurie története könyvben olyan, mint Guy Richie filmjei, A Ravasz, az Agy…, vagy éppen a Blöff. Vérbeli angol humor, csibészes gonosztevők..." Krimiszerűség. Az jó!



Laurie, Hugh:
A balek
334 oldal
papír / puha kötés
2.580 HUF

Kicsit zavarban vagyok, bevallom őszintén, remeg a hangom és reszket a kezem, a térdeim kocsonyásdit játszanak, izzad a tenyerem. Több napja, mit napja, hetek, hónapok óta várok erre a pillanatra, talán jobban várom, mint az F1-es idei évad utolsó futamát (nem!), és akkor éppen mikor nem is figyelek oda, elkezdődik! A főcím elindul, nekem pedig a pillanat varázsától - vagy tán hirtelen nyakmozdulattól - könnybe lábad a szemem. Önkéntelenül leállítom minden cselekvő mozdulatomat, szigorúan csupán a létfenntartó egységekre koncentrálok mostantól. Ebbe természetesen beletartozik a popcorn és a kóla szervezetbe való bejuttatása, természetesen hangtalanul és észrevétlenül. Már a fókusz alatti röpke bejelentkezés alatt éreztem ezt kellemes és csekély izgalommal teli gyomorbizsergető érzést, melyről tudtam, csak szombatonként, este nyolc óra tájban törhet rám, a Csillag születik adása előtt.

    Áhítattal és kisgyermeki csodálattal vegyes tekintettel figyeltem a leendő „kiscsillagok” (sic!) első színpadra lépését. És akkor itt kezdődtek a gondok. Háháá, elindult a műsor.

    Nóra gyönyörű. Gyermeki kedvesség árad belőle, talán már túlságosan is, mintha még mindig nem tudta volna eléggé lerázni magáról az általa korábban vezetett gyerekműsor közönségének szóló stílust, vagy talán éppen ezért választották be oda műsorvezetőnek, mert egyszerűen ő ilyen. Nincs ezzel baj, csak egyszerűen a Stohl mellé egyáltalán nem illik oda. Nóra kedves, bájos, beszélni is tud, hm… és ha nem artikulálna túl minden szót, akkor a természetessége is tökéletes lenne.

   A zsűriről röviden… Falusi Mariann: jó választásnak tűnik, 1983-as kimittudgyőztes, énekelni tud, előadóművészetről is hallott már. Nincs vita. Keleti Andrea: maradjunk persze a szombat-esti láz vonalán, legyen valami összekötetés, kell onnan egy táncos. Rendben. Kell. Szimpatikus, talán nem beszél hülyeségeket, jöhet. Fábry: vitán felüli a jelenléte, sokszor nem bírom, de tagadhatatlan showman, ifjú tehetségek segítője és felkarolója. Jó helyen van. Náray: pfff… nna ezt nem értem. Hogy ő mit keres ott. Tudtommal ő a fellépők dizájnere vagy mifenéjük, ennyiben kimerülne a dolga. Mégis azok között ül, akik arról döntenek, hogy ki juthat tovább a szakma elvárásai és látása alapján. Náray Tamás melyik szakmában tud megjelenni, mint olyan, aki ért is ahhoz a szakmához? Mivel ő adja a cuccokat az emberekre, azt nyilván nem fogja kritizálni. Innentől kezdve ő is csak egy néző. A műsor alatt sajnos kiderült, hogy az értékítélete meglehetősen érdekes, olyan pontokat adogatott hogy csak lestem. Náray sipirc ki onnan.

    És akkor a feketeleves. Első fellépő néptánc csoport, humorral, lendülettel, rendben volt, bár féltem, hogy elsőként vajmi kevés esélyük lesz, végül sikerült továbbjutniuk. Az utánuk következő srácon kifeküdtem. Nem kívánok a kinézetével gúnyolódni, mert arról senki nem tehet, de ahogy szerencsétlent felöltöztették, na attól kirázott a hideg. Már alapjában véve sem mondható a srácról, még csekély jóindulattal se, hogy az az echte hetero típus, erre egy olyan hacukába öltöztetik, mely a tévék előtt ülő összes homo-pedofilt egy zsebkendő kézhez vételére késztette, holott hozzáteszem egyetemista a srác. Persze Náray doktor elélvezett az ifjú titán lendületétől és elsöprő energiájától, hozzáteszem egyébként nem volt rossz hangja a legénynek, de semmi különös. Nyálas fiúcsapat imidzs szólóban. Nem az én műfajom, de biztos megdobogtatott pár lány/fiú szívet, vagy mittudomén.

    Aztán következett egy roma énekes lány, és egyben a műsor első bődületes baklövése. A lány a Megasztár döntői felsőbb kategóriájának színvonalát idézve énekelt, figyelemfelkeltő megjelenés, szép hang, várhatóan kitörő közönségsiker, aztán egyszer csak a dal második felében a mikrofon megadta magát, és mint amikor a telefon térereje ki-kihagy, a tévé előtt ülők csak szaggatott, fél másodperces hangfoszlányokat hallhattak, miközben látták, hogy a lány lélekjelenlétét megtartva tovább énekel, majd befejezi a számot. Stohl Buci odamegy, fantasztikus lélekjelenlét, mondja ő is, csaj majdnem elsírja magát, majd „mondanak valamit a fülére”, és megkérdezi a lányt, van e olyan állapotban, hogy elénekelje még egyszer. Szerencsétlen remegő szájjal azt se tudja mit mondjon, de belevág, mondja igen, eléneklem még egyszer. És megcsinálja, végigénekli másodszorra, a közönség őrjöng, a zsűritől pedig 37 pont az elérhető 40ből, a továbbjutás garantált. A biztonság kedvéért azért a Stohl odaszól egy okosat, hogy „Hát ilyen profin csinálni, gratulálok, hány éves is vagy, 19? – Nem, 17.”

   Volt még ex-hip-hop-boys-os látványszínházos (mellesleg az egyik legszórakoztatóbb produkció volt, bár nem találták fel a spanyol viaszt), 21 gramm nevű zenekar lélekzenével, mely most bár picit viccesebb számot adott elő, a közönségnek mégsem tetszett (utolsó helyen végeztek összesítésben), nekem igen – belemászott a fülembe refrén… Aztán szívhez szóló szociálismunkás anyuka Cserháti Zsuzsa számmal, abszolute szimpatikus volt, szépen énekelt, semmi sallang, aztán Tarzan és Jane artistapalánták (Charlie és Viola) – fél éve tolják az ipart, ahhoz képest gratula, bár engem nem kötött le, volt még egy diabolós duó, fantasztikus fantáziadús csapatnévvel: Diabolo. Volt még héttagú tánccsoport, az egyik továbbjutó, semmi extra, de jó koreográfia, tömör változatos előadással, majd a végén a személyes kedvencem, Polyák Rita. Na róla még hallani fogunk. Énekelt, de még hogy.

    Visszatérve a műsorhoz, nekem nagyon ellenszenves ez a nyomulás a régi „Ki mit tud?” vonalon, mindenáron párhuzamot akarnak vonni, könyörgöm ne! Az akkor volt, ez most van, a tv2 is megpróbálta anno a Megasztárnál, de nem erőltették a dolgot. Nagyon lerontotta a műsor komolyságát (nálam) Náray Tamás zsűrizése, semmi köze szakmailag az előadásokhoz. Teljesen szubjektív véleménye volt, olykor teljességgel nevetséges, nem egyszer a Fábry is kénytelen volt a hülyeségét helyre tenni. Alapból nem is értem mi a francot keres a felkészítő csapat tagja a pontozó zsűriben?

    Még valami. A műsor koncepciójának része, hogy minden adás alkalmával meghívnak egy sztárvendéget, korábbi Ki mit tud? győztes fellépni a műsorba. Ez idáig rendben van, és az is rendben lenne, hogy Falusi Mariann az első ilyen fellépő. DE. A Megasztár is ellőtte ezt a puskaport, mert muszáj. Ha a zsűri fellép, annyi kritizálás és megmondás után, az a nézőnek egy beteljesülő álom. Lássuk a nagyokat is, ha már annyit szövegelnek. Ezt muszáj. De ne első alkalommal! Ezt a végén szokás, gálaműsorban, vagy mit is tudom én, de ne rögtön az első vendég legyen maga egy zsűritag. Szerintem.

   A nagy kérdés, hogy leköt-e vagy sem… Nos, félig meddig odafigyeltem, mint az a leírásból is látszik, de nem fogom a hajam tépni, ha kihagyom. Nyilván a készítőcsapat még összerázódik, a műsorvezetők hozzászoknak az új környezethez, de nincs meg az a varázsa, mint annak idején a jó régi „Ki mit tud?” műsoroknak véleményem szerint lehetett.

(képek forrása és a műsor honlapja: http://www.csillagszuletik.tv/)

Alig vártam, hogy megjelenjen az új album. Érdekelt, hogy mit sikerül kihozni a lecsúszott kis alkoholista tinisztárból. Ebből kifolyólag, ahogy volt rá lehetőség én bizony megkaparintottam a cd-t. Az lett volna a feladat, hogy egy ultramódon odabaszós slágercd-t dobjanak a piacra,  mint ahogy ezt már anno sikerült megtenni. Ez az egy dolog menthette volna meg a végső mozzanattól, ami teljes mértékben eltűneti a csatorna mélyén. Nekem viszont úgy tűnik sikerült egy wc pumpát gyártani, ami egyre mélyebbre és mélyebbre tuszkolja a szarba. Én régen bírtam őt. Voltak kellemes, hallgatható, dúdolható számai. Bár lehet, az is számított, hogy, mint nő is bejött. Ez ciki? Szerintem nem... Akkor még dögös  volt. Aztán sikerült magának egy-két gusztustalan módon gáz évet produkálnia. Szüljünk gyereket az trendi! Mutogassuk a p*nánkat, mert a többiek is azt teszik. Legyünk alkoholisták, hisz Lindsay Lohanről is ezért írnak az újságok. Az se jött be? Terjesszük el, hogy nekünk is van ellopott otthoni pornóvideónk! Na neee! Hova lett az a kislányos, de mégis vad Britney? Most csak kapálózunk a trutyiba, remélve, hogy sokan megveszik majd az új albumot. Hát ezt nem fogják. Én végighallgattam. Mind a 12 számot. Egyszer. Egyetlen egyszer. Szörnyű zenei alapra, szörnyű hangon, szörnyű témákról kornyikál végig 1 órát. Én őszintén sajnálom, de ennek a karriernek itt most biztos lőttek. Amúgy is már bőven van utód, aki mind kinézetre, mind hangra rommáveri. Ez van Britney. Menned kell! Ma te vagy a leggyengébb láncszem...

Valójában megfogadtam, hogy nem fogok youtubálni, de ezt látni kell. Lehet, hogy régi és csak számomra új, de én szétröhögtem magam! Masszívan ajánlott!

A fenti címet viseli a mű, melyet hétfőn sikerült elfogyasztanom a Vígszínház sorai között. Valójában hozzátenném, nagyon rég nem sikerült eljutnom egyetlen egy darabra sem (sajnálatos módon), de ez az este ismét felgyújtotta a lángot. Nem egy komoly, elgondolkodtató előadásra kell számítani, mert sem az író (Lope de Vega) sem a főszereplő hölgy (Eszenyi Enikő) nem a komolyságáról híres. Ez egy igazi komédia. Egész úton, hazafelé azon gondokodám, miként fogom szólítani... hogy milyen is lett volna a műsor más színészekkel. Rá is jöttem. Valószínűleg unalmas(abb). 

Szóval arról van itt szó, hogy Diana grófnő (Eszenyi Enikő) megtudja, hogy a titkára, Teodoro (Szőcs Artúr) szerelmes az egyik társalkodónőbe és konkrétan már házasságon törik a fejüket. Ő egyből igyekszik magának megkaparintani az említett úrt, de amikor az otthagyja szerelmét, hogy a grófnő karjai közt tölthesse az időt, az ellöki magától. Innen is a cím, ugyanis a kertész kutyája az, aki elszedi a másiktól a csontot, de valójában nem kér belőle. A lényeg, hogy ha neki nem jó, akkor másnak se legyen az. Féltékeny mindenkire. Valójában azért, mert ő magányos. A 2 és fél órás előadás tele van poénokkal. A színház csak úgy rezgett a sorok közti nevetéstől. (Persze mindenkiben volt egy kis félsz, mert odakintről hallottunk a szirénákat a Nyugati felől. Ugyanis ez október 22-i, hétfői nap volt.) Egy biztos: Aki elmegy megnézni, jól fogja magát érezni. Szóval bátran merem ajánlani mindenkinek.

"Kicsiknek és nagyoknak,
Telteknek és karcsúaknak.
Optimistáknak és pesszimistáknak.
A biztonság megszállottainak és a veszélyesen élőknek
Az egyéniségeknek, a feltörekvőknek, a léhűtőknek
Azoknak, akik gondolnak a jövőre.
A rövidlátóknak, a távollátóknak,
És az előrelátóknak.
A föld felett lebegőknek, a földön járóknak,
Azoknak, akik szeretik a meglepetéseket
Éjjel, nappal,
Úton, útfélen.
Dunán innen, Dunán túl,
A pusztán, és a Balaton hullámain.
Eső előtt és eső után
Randevúra és családi ebédre
A romantikusoknak.
Azoknak, akik szeretnek,
Akik nem, akik szívből, akik igazán.
A beilleszkedőknek és
A kiemelkedőknek,
A tiszta lelkűeknek,
A mosolygósoknak,
A zárkózottaknak,
És a boldogságtól ordítóknak.
Egyedül, kettesben,
Együtt a családdal.
Neked, nekem, nekünk.
Mindenkinek."

Zé barátom Konyharorck! című posztjára szeretnék rákontrázni (bocs Zé). Tényleg nagyon jópofák voltak a vikingek, amint éppen konyhai berendezéseket ütlegelve elnyomták Bonnie Tyler klasszikusát, de engem akkor sem győztek meg igazán. A videót megnézve azonnal beugrott nekem egy izlandi lánycsapat, az Amina (német, olasz eredetű női név, jelentése: hűséges). Lehet, hogy nem annyira jópofák és viccesek, mint a konyhatündérek, de tehetségük vitathatatlan.

A lányok, (egyébként 4-en vannak) 1996 óta zenélnek együtt, és 1999 óta a Sigur Rós (velük majd a jövőben még foglalkozok) háttérvonósai. Ebből az infoból szerintem páran következtetni is tudnak, hogy milyen zenét játszanak a lányok, igaz ének kevés van benne. Találtam is róluk egy szerény 29 perces videót, így hát megosztom veletek. A felvétel egyébként egy izlandi tv-s szereplésüket mutatja be, egy-két beszélgetéssel megszakítva (külön felhívnám a figyelmet az izlandi nyelv szépségeire). Ha eddig nem voltam elég meggyőző, akkor azt még hozzáteszem, hogy a lányok például fűrésszel!!! csellóznak, csak hogy egy kis ízelítőt adjak a videóhoz. Valami biztos van az Izlandi levegőben, mert épeszű ember ilyet tuti nem találna ki! Biztos az a fránya északi fény…

Én mondtam, hogy valami bűzlik Izlandon!

A napokban leltem rá erre a gyöngyszemre, gondoltam megosztom veletek. A lila szoknyás hölgy mogzáskultúrája megérne egy tanulmányt. :)

 
Mindenkinek jó bulit ma estére!

Hát...Nem, ezzel nem kezdünk mondatot...
Szóval: ma beszartam a rohögéstől. Habár a tényeket nem kéne szó szerint venni, ha nem lenne ilyen kifinomult a szervezetem, lehet vonalkódos lenne már az alsóboxerom.
Tegnap kaptam egy linket egy kedves barátomtól, ő csak 3sor szmáljit fűzött hozzá, bízott az ítélőképességemben és a humoromban.


Láttatok már embereket konyhai eszközökkel úgymond zenei aláfesteni? Nem? Akkor most fogtok. Kedves olvasó, hagy mutassam be Neked: a Hurra Torpedo nevezetű formációt.



Amit tudni kell róluk az az, hogy norvégok, 1993 óta alkotják eme formációt, 3an vannak, nagyon hülyék, iszonyat tehetségesek és főleg baromi jól csinálják. Embereink a gitár(ok) mellett egyébiránt fagyasztóláda tetejével, mosógéppel, villany- és gáztűzhellyel, lábosokkal, sodrófával és mindennel ami egy konyhában megtalálható: zenélnek. Méghozzá nem is akárhogyan. Első látásra folytak a könnyeim. Meglepetésemre másodszorra is. Egy szó mint száz, szerintem ehhez nem kell sok mindent hozzáfűznöm, lesd meg őket itt:

Bonnie Tyler's Total Eclipse of the Heart - egy kicsit másképp

1986.
 
Ha ezt a dátumot hallja valaki - és jártas a saját történelmében -, akkor valószínűleg a csernobili katasztrófa jut eszébe. De történt valami, ami filmes szempontból nekünk óriási öröm: a Macskafogó c. színes magyar–német–kanadai rajzfilm vászonra kerülése, melyet Ternovszky Béla rendezett. Bemutatásának évében elnyerte a legsikeresebb közönségfilmnek járó díjat, ezzel is mutatva annak hatalmas sikerét. Ki ne nevetett volna jókat Grabowsky kalandjain, amely egy fantázia szüleményéből lett igazi kult-rajzfilm.

Én személy szerint egy jó kis videokazettát néztem rongyosra serdülő gyermekkoromban, majd a digitális technika robosztus fejlődésének köszönhetően nem sikerült gyűröttre nézni a DVD változatot. Nagyon nagy kedvencem, nem is tudom hányszor sikerült magamévá tennem. Ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Hasonló függőségben szenvedő sorstársaimban valószínűleg szintén felmerült a gondolat: miért nincs ennek a remekműnek folytatása? Olyan jó lenne egy második rész!
Aztán fel-fel röppentek olyan hírek, hogy "Igen! Meglesz".

2007.

Erről a dátumról az jut eszünkbe, hogy "ja, ez most van, amikor felkeltem is így volt". Sok mindennek lehetett idáig örülni vagy éppen nem örülni ebben az évben, de egynek biztosan lehet: 2007. decemberében mozikba kerül a hőn várt folytatás Macskafogó 2. - A sátán macskája címmel. Megint együtt "izgulhatjuk" végig Inci, Finci, a kisegér, nagyegér, a kismacskák és nagymacskák, a gengsztermacskák és a szolíd maffiózó macskák, és persze Grabowsky, Miszter Tájfel, Safranek, Lusta Dick és a többiek legújabb kalandját. Bár 21 év telt el, én remélem csak nekünk telt az idő:)

És aminek kifejezetten örülök! A jól megszokott és oly kedves szinkronhangok ismét visszaköszönnek, mint például Haumann Péter és Sinkó László, de a mai nap kedvencei is beosontak a szinkronstúdióba, gondolok itt Rudolf Péterre. És csak reménykedek abban,hogy a folytatás nem lesz erőltetett és nem fog a "jó érzésünk" rovására menni. Ami viszont jó: felkerült a mi kis internetünkre egy előzetes, néhány képkocka, kicsivel több mint 2 perc.

Jó szórakozást, jó várakozást! Találkozunk a premieren!

Ma este lép fel a Papp László Arénában napjaink egyik legjelentősebb Brit rockzenekara a Muse! Aki csak teheti nézze meg a koncertet, mert tuti nem fog csalódni! Én sajnos nem tudok menni, de élménybeszámolókat szívesen olvasnék a kommentek között! Aki esetleg nem ismerné a bandát, annak itt van egy kis ízelítő:

    Megkaptam a dorgálást, hogy mostmár illene jómagam részéről is nyomot hagyni jelentéktelen világunk eme jelentékeny blogján, így erőt merítve és egyben legyőzve a billentyűverés ellen érzett örökös ellenállásomat, íme megjelentem.
    Rengeteg hülyeséget kapok emailen amik közül felelősségelhárítás gyanánt nyugodt szívvel szemezgethetnék, hülye linkeket, idióta videókat, nyomi vicceket és munkaidőölő primitív flashes játékokat (egyébként nem tagadom, nem egyre rá lehet kattanni), ám gondoltam első posztom legyen tán valami hasznos. Előrebocsátom, hogy tőlem leginkább filmes vagy muzsikás ajánlókat fogtok látni/hallani, mint pl. a jelenlegi is. Tulajdonképpen két filmre szeretnék specifikusan kitérni, mintegy jeles képviselőire a mai ázsiai filmgyártásnak.
Nem kívánok szakértőnek tűnni a témában, csak egy csipetnyit kóstóltam én is, egyszerűen csak a tapasztalataimat tolmácsolnám.

    Valószínüleg többeteknek rémlik A Tégla c. amerikai film (melyért Martin Scorsese idén megkapta hőn áhított Oscar-díját), viszont nyilván kevesebben vannak akiknek a Szigorúan piszkos ügyek is hasonlóképpen ismerősnek tűnne. Az amerikai változat ugyanis ebből a kínai filmből készült, egy az egyben átültetve a forgatókönyvet, Nicholson szerepe súlyának emelésével fűszerezve (ez állítólag az ő kérése volt, kevesellte a szerepét az eredeti történetben). A sztori kézenfekvően egyszerű és mégis bonyolult: egy rendőrakadémia diákjai közé a maffia beküldi egyik ígéretes fiatal tanoncát. Ezzel egyidőben ugyanezen akadémián egy másik tanulót kicsapnak, miközben ez csak egy álcának bizonyul, s azt a feladatot kapja, hogy épüljön be a maffia felső vezetésének krémjébe. A történet tíz év múlva folytatódik, amikoris főszereplőink a feladatot sikeresen teljesítették, azonban főnökeik gyanút fognak, téglát sejtenek a szervezetben. Mindketten azt a feladatot kapják, hogy derítsék ki, ki a beépített ember. Izgalmak, feszültség, eredeti történet és hiteles alakítások jellemzik a filmet.

    Sokan idegenkednek a kínai, dél-kóreai, japán filmektől, holott technikában, fényképezésben, elvetemültségben (értsd ezalatt az elméjük tökéletes elborulását), elég magas szinten állnak az ázsiaiak. Ha már az elborultságról beszélek, át is térnék mai másik kiszemeltemre, az Oldboy c. dél-kóreai remekműre. Remekmű a saját nemében. Underground elmebeteg, teljesen más dimenzióba repítő történet, csak nézed, és ottvagy a történetben. Azt hiszed csak szemléled, de benne vagy nyakig, kapkodod a fejed, a zene viszi a fülednél fogva, benyúl az agyadba és kampóként vonszol végig a két órán, amikoris a végén kapsz egy hatalmas pofont, amire utólag persze ráfogod majd, hogy előre sejtetted... persze... A történet alapja: a főszereplő férfit egy este ismeretlenek elrabolják, majd egy szobában 15 évig fogvatartják. A 15 év leteltével se szó se beszéd szabadon engedik. A fogvatartott bosszúért kiált, és nekiindul felkutatni azokat akiknek ezt a 15 éve köszönhette...

    Tanulmányt lehetne írni az ázsiai filmgyártás remekműveinek számunkra elsüllyedt egyedeiről, melyek soha nem lettek bemutatva Európában, vagy Amerikában, s melyek valószínüleg soha nem is lesznek. Pár szerencsés beleesik az amerikai filmgyártás amerikanizáló darálójába, és ilyenek születnek, mint a Tégla, A kör (Ringu), stb. Ami nem feltétlenül rossz, de sok esetben érdemesebb lehet először az eredeti művet megtekinteni. Most sokan azt hozhatják fel, hogy a kínai filmeket azért nem szeretik, mert az összes szereplő ugyanúgy néz ki, nem lehet tudni már ki kicsoda, hasonlóképpen azokkal a filmekkel, melyekben csak afroamerikai színészek szerepelnek. Elmondom, ők meg azt nem értik, hogy mi hogy tudjuk megkülönböztetni magunkat. Másrészről meg ez egy nagy hülyeség.

    Tessék csak megnézni ezeket a filmeket. Meg a többit is. Pont.

Szigorúan piszkos ügyek
    port.hu
    imdb
    rottentomatoes

Oldboy
    port.hu
    imdb
    rottentomatoes

Szeretem az állatokat. De szeretek rajtuk röhögni is, hiszen néha olyanokat művelnek, hogy azt nem lehet fapofával szemlélve kibírni. A TV-ben is rengeteg olyan műsor megy, ahol mintegy "kandikamera-jelleggel" késztetnek arra, hogy egy laza rekeszizom-görcs mellett folyassad a könnyeidet.
Nincs TV-d? Még jó hogy van interneted:)
Ki ne szeretne egy jó képet/háttérképet magának egy röhögő kutyáról vagy akár egy vérbeli fotós mókusról? Ha szereted a vicces, állatfotókat, akkor ez a te oldalad lesz!
www.all-creatures.org/humor/humorous.html

Jó válogatást!

Ismét találtam egy oldalt, ahonnan mókás-vicces pólókat lehet rendelni. Sajnos, ez sem egy magyar oldal, de olyanok vannak hogy hahotáztam egy párat! Íme:
www.bustedtees.com/

De ajánlanék 2 oldalt is, amely minden kishazánkban tartózkodó számára elérhető, ha valami degeneráltat, megbotránkozatót, vagy egyszerűen valami jópofa pólót szeretne!
Az egyik helyről egy barátom vásárolgat rendszeresen, mi meg persze amikor meglátjuk rajta szakadunk jókat. Ez nem más, mint a Shokk!
http://www.shokk.hu/
Találhatunk még itt bögrét, kulcstartót, párnát, de főleg sok elborult elméjű művet:)

A másik, a Pólópokol. Teljesen más témájú és mintázatú cuccok, de ezek is nagyon jók. Talán annyit még - személyes tapasztalat alapján - hogy a mosásnál vigyázni kell velük, mert elég kényesek, a vásárlási útmutatóban foglaltakat nem árt szigorúan betartani.

Ezt az imént találtam a youtube-on:

Dj Sara (8 éves) és Dj Ryusei (5 éves) odateszik rendesen.
Főleg Dj Sara. A második videón már egyedül teker. 

Életünk során rengeteg olyan fotóval találkozhatunk, amelyek visszatérnek nap mint nap. Ezek segítségével készülnek különböző dokumentációk, kiállítások, prezentációk, vagy éppen a szobánk dekorációja, gondoljunk csak az alábbi képre. De sajnos, nem az a jellemző, hogy egy vicces fotó marad meg emlékezetünkben, ha történelemről beszélünk.



Íme néhány ilyen elkapott pillanat, amelyet az alábbi website gyűjtött össze:

http://pinguy.infogami.com/blog/vwm6







Figyelem! Az oldal megrázó képeket tartalmaz!

Péntek van, post nincs, zene van...

 

Erre lehet rázni. Este mi is aztat fogjuk! Niiiiice!